Az egészséggondozás és az adományozás is társadalmi felelősségvállalásnak, befektetésnek tekinthető. A Medistance ezért döntött  2014-ben úgy, hogy a Magyar Adományozói Fórum konferenciának  arany fokozatú partnere lesz.

A Medistance támogatásával létrejött konferencián két meghatározó trend, a támogatási programok társadalmi és vállalati szinten elért eredmény- és hatás mérésének lehetőségeiről, illetve a hazai gazdasági nevelés és a vállalkozásösztönzéshez kapcsolódó vállalati kezdeményezésekről cseréltek eszmét egymással az üzleti, a non-profit és az állami szektor szakemberei. Az eseményen Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: "Kedvező, hogy a konferencián bemutatott vállalati programok, és ezek hatásmérése nem csupán az adományozásra, hanem a problémák gyökerére fókuszálnak. Fontos, hogy a fenntarthatóság iránti elkötelezettség a vállalatok DNS-ébe épüljön be.”

Társadalmi felelősségvállalás, adományozás MAF: A Magyar Adományozói Fórum (MAF) 2014-es,  „Amit mérünk javulni fog” konferenciájának fővédnöke Varga Mihály, Nemzetgazdasági Miniszter volt. Itt került sor az esemény fő témáját  felölelő kerekasztal beszélgetésre is, melynek Mezei Rudolf, a Promecom ügyvezetője is részese volt. A résztvevők Kőszegi András, a BrandTrend ügyvezető igazgatójának moderálásával többek között azt vitatták, hogy milyen kihívások és előnyök jellemzik a támogatási programok társadalmi és vállalati hatásainak mérését.

A kerekasztal beszélgetés meghívott vendégei voltak:

Kelenvölgyi  Ágnes, a MOL Nyrt. szponzorációs vezetője
Szinai Ádám, a CIB kommunikációs és marketing vezetője
Nyilas Orsolya, a Vodafone Magyarország Zrt. belső kommunikációs  és vállalati felelősségvállalási igazgatója
Magyar Henrietta, a Tesco Global Áruházak Zrt. vállalati felelősségvállalási menedzsere
Mezei Rudolf, a Promecom Kft. ügyvezető igazgatója
Szabó Eszter, a GE közép- és kelet-európai corporate kommunikációs és Public Affairs igazgatója

Medistance - adományozás Medistance - adományozás